Megkezdődött a kérdések kora. Bár még nem számottevő, de nyílik az elméje, és erre újra és újra rá kell csodálkoznom. Az első megjelenés a mesekönyvek kapcsán volt. Az esti mese után mindig "Saca olas" - mondja Ő. Ilyenkor megkapja a mesekönyvet, lapozza elölről hátra és vissza. Időnként megáll egy-egy oldalnál, rábök egy figurára és megkérdezi: "Ki ez?"
Aztán jön a játék fordítottja én mondok neveket és ő megmutatja a mesekönyvben. Jó kis játék. Szeretem, amikor megpróbálja megformázni a neveket, pl. Lumiére-t a gyergyatartót a Szépség és a Szörnyetegből. Ez már elég jól megy neki, de pl. Cogsworth neve már nagyobb fejtörést okoz. Kimondani nem tudja de megmutatja lelkesen.
Az esti rutint mostanában megszakítja a bilizés. Mese után amikor már betakargatom, jóéjt puszi is elcsattan, akkor találja ki, hogy neki most feltétlenül kakilni kell. Persze nincs kaki, legalábbis így volt ez az elmúlt 4 napban, de ilyenkor még 20-30 perccel eltolja az alvást, olvasgat, újságot lapoz miközben bilizik.
Morcos vagyok, mert húzza az időt, és így mindig 9 után fekszik le, akármilyen korán indulunk neki, mindig elodázza az alvást. De ugyanakkor nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen okos és próbálkozik.
Holnaptól azt hiszem már a híradó után felmegyünk, kíváncsi vagyok, hogy fog sikerülni a próba.
Más:
Egy ideig írtam az első szavakat - úgy az első 100-at kb. - egy füzetben annak, be kéne írnom a gépbe, nehogy elvesszen. Aztán ki is kéne nyomtatni, nehogy egy internetes hiba miatt mindenünk eltűnjön. Ez egyre többet jár a fejemben.
Hiszen ezeket visszaidézni később nehéz lesz, az új élmények majd kiszorítják. Nehéz megfogalmazni az érzéseimet. Végtelenül hálás vagyok a sorsnak, és az édesapjának, hogy Ő van nekem. Ő az én kis csodám, aki annyi örömöt szerzett már most és még mennyit fog.
Persze azért már néha fejfájást is okoz, ahogy a dac megjelenik egyre gyakrabban. Ezt valahogy meg kéne tanulnom kezelni. De olyan szeretettel közeledik egy-egy csínytevése után, hogy inkább az marad meg, mint maga a rosszalkodás. Tudom még pici, de egyszersmind néha annyira felnőttként viselkedik, hogy olyankor próbálom neki elmondani, hogy ketten lakunk együtt, rám mindig számíthat, de sokszor akkor segít a legtöbbet, ha szótfogad, és nem csakazértis azt csinálja, amit tiltok.
Ideig óráig működik, de nem is szabad ennél többet várni tőle. Igyekszem úgy intézni az életünket, hogy ne érezze, amikor ingerültebb, vagy csak feszültebb vagyok, de ha nem sikerül akkor is odajön, megszeretget és csak annyit mond " Nincs semmi baj anya", és tényleg, iylenkor úgy érzem hosszú hosszú órákig hogy valóban semmi baj nincs, hiszen itt van nekem Ő, és Én neki. És "mi ketten" megoldjuk, ahogy ketten hámozzuk a zöldséget -egyébként rém murisan néz ki - vagy ketten pisilünk, vagy éppen ketten gyújtunk be a kályhába, teregetünk.
És ha leejt valamit, akkor akárcsak én eldörren egy "basszus", majd felemeli és játszik, pakol tovább.
Még nem tudom, hgoyan fogom neki elmondani, hogy az apa már nem fog velünk lakni többet, egyelőre úgy tudja hogy dolgozik. Mivel eddig is előfordult, hogy napokat nem volt itthon egyelőre úgy tűnik könnyen viseli, nem is nagyon kérdez rá. Elfogadja ha éppen jön és azt is ha hetekig nem látja, nem beszél vele.
Időnként megemlíti, amikor leltárt tart, hgoy ki szereti és ki nem szereti az erőspaprikát, vagy hasonló, de ebben ki is merül.
Már pedzegettem neki, hogy ha mi majd elköltözünk, lesz neki új szobája, új bútora stb. Egyelőre nem kérdez vissza és nem köti le a téma. De nem lehet elég korán kezdeni azt, hogy szoktassam a gondolathoz, hogy a megszokott kis környezetét el kell hagynia hamarosan.
Megyek is mert felébredt és igényt tart rám: "Édesanya gyere fel!!" - szól az ordibátoron át.
