Tegnap fordult elő először, hogy nem aludtunk otthon a megszokott környezetben Sacival.
Próbáltam tompítani a megszokottság hiányát azzal, hogy a "szükséges" alvókákat, a megszokott takarót, párnát vittük magunkkal.
Talán a szilveszter varázsa, talán más miatt, de Sacikám éjfélig pörgött, mintha felhúzták volna. A pezsgőnyitás előtt valamivel kidőlt, így aludni vittük. Aludni nem tudott egyrészt mert túlpörögte magát, másrészt a durrogtatásoktól, amik 10-től egészen hajnali egyig tartottak. Végül a gyerekágyat lecserélte igazi nagyágyra, kierőszakolta, hogy én is aludni térjek, így hajnali egykor mindketten ágyban voltunk. Hallgattuk még a pukkanásokat, néztük a falon az elsuhanó autók visszaverődő fényét, míg végül kidőltünk mindketten.
Reggel én már keltem volna 8-kor, de tudtam ha felkelek, ő is ébred, és hagytam, hadd aludjon még egy kicsit. 9-kor aztán felpattant és szólt nekem: "édesanya kelj fel". Eljött hát az idő...
Üres pelenkával, igazi nagy wc-re üléssel folytattuk, rendbeszedtük magunkat, majd reggelizni indultunk. a pörgés utána is folytatódott egészen ebédig.
Délután 3 után értünk haza, most épp alszik. Megterhelő volt azért ez neki szerintem, de nagyon élvezte is ugyanakkor.
Az biztosan nagy élmény volt, hgoy nem otthon aludtunk, és az is hogy nagy ágyban tettük ezt. Szavaiból egyértelműen az jött le, hogy szeretné megismételni :-))))
Részemről semmi akadálya.
Majd elfeledtem. 2 napja azt hittem megzabálom. Nővére megkérdezte tőle, hogy "ki a legjobb barátod?" és Saca azt mondta, hogy "az Anya". Nem is gondoltam, hogy engem fog megnevezni, és könnyekig meghatódtam. Szeretném, ha ez így is maradna és nem rontanám el az évek során. A feladat adott...
