Régen és most:
Régen a mózesben ritmusosan ringattuk, ráztuk, próbáltuk elaltatni több, kevesebb sikerrel.
Most ez annyit változott, hogy szoptatás után bevágja a kis tápszer adagját, majd a büfiztetés már csukott szemmel félálomban, vagy kissé kómásan zajlik. Ezután szinte csak lerakom, betakargatom, kis vizet iszik, cumi és már alszik is. Amikor már elég mélyen alszik a cumit kiköpi, és alszik tovább. Ha elsőre nem sikerül, akkor némi tenyérsimizés rendkívül hatásos tud lenni, nagyon szereti és én is nagyon szeretem ezeket a pillanatokat, olyan kis selymes a tenyere. Nincs is annál meghatóbb, amikor a két kis kezével megmarkolja az ujjamat, és belémkapaszkodik.
Érzések... Milyen összetett az ember. És milyen hitetlen, egyben bizakodó, reményteljes és mégis valahol borzasztóan pesszimista, még akkor is ha alapvetően optimistán akar hozzáállni valamihez.
El sem tudom képzelni, hogy milyen hamar fel fog nőni a lányom, ha tehetném újrajátszanám az elmúlt 5 hónapot. Már most sokmindent máshogy tennék, ahogy látom, hogyan repül az idő. Hatalmas változáson ment át és megy át folyamatosan. Egyre izgágább és egyre jobban össze lehet vele bújni. A huncut kis mosolyai, ahogy odabújik a nyakamhoz. Szeretném ezeket a pillanatokat megörökíteni fotón, vagy videon, de apukája ilyenkor sosincs kéznél, vagy nem ér rá. :-( Sajnos egyszerre nem tudok összebújni vele, és még le is fotózni, filmezni. Sokszor próbálom megörökíteni az adott pillanatot, de ehhez nem mindig vagyok elég gyors, illetve ügyes. így hát próbálom a fejemben megőrizni.
FÉlek, mi lesz ha egyszer nem tudom felidézni? Ugye ilyen nem lehetséges?
