Ma nem mentünk sehova. Picurkám miatt előrehoztuk, mint már írtam szerdára és csütörtökre. Egyszerűen nem akartuk apával, hogy a nagy tumultusban menjünk a csöppel. Mert ugye esőt is mondtak, - anyutól tudom, hogy esett is arrafelé - és ha esik a fene se cipeli a hordozót szívesen, pláne gyerekkel együtt. Ilyenkor autóval meg ugye nem nagyon engedik be az embert a temetőbe, kivéve a rokkantakat, stb. Arról aztán nem beszélve, hogy a dédinél ma banzáj volt, amiben nem nagyon akartunk részt venni. Na nem a család miatt, hanem mert nemrég gyógyult meg, és ki tudja mit hoztak volna össze egy helyre baciból. Meg aztán eddig max 4-6 embert látott egyszerre, a tizensok sok lett volna neki. Ezzel még várnánk egy évet.
Vasárnap elmentünk a Farkasrétibe a LAci és az Andráspapa sírjához. A kapunállót nem zavarta, hogy kisbaba, meg hordozó nem engedett be kocsival, azt mondta, csak mozgássérült kártyával lehet. Aha mire felszuszogtunk a sírhoz, milyen látvány fogadott???? Egy vadiúj audi egy 50 körüli házaspár. Mondanom se kell, se kártya, se jele anak, hgoy rászorulók lennének. Akkor mégsem a kártya a lényeg??
Döbbenet...
Mire végeztünk úgy döntött apa, hogy Rékát hazavisszük, mert ki tudja hogy végeznénk Gödöllőn, és akkor ne kelljen már a városba visszajönni, hátha Saci megint nyűgöske lesz. Így Rékát hazavittük, majd irány Gödöllő.
Megnéztük a sírt, szépen lepucolták. Letakarítottuk, raktunk rá sok szép virágot, mécsest.
Egy szó mint száz Sacikát mindenkinek bemutattuk.
Na igen... Az almáspite... Majd elfelejtettem. Anyu sütött, adott nekünk is. Apája és nővére se perc alatt befalták a részüket, én békésen leültem a kanapéra a lányom mellé, hogy kiélvezzem minden morzsáját. Nem sikerült maradéktalanul... Sacikám ugyanis kinézte a számból. Olyannyira, hogy adtam neki belőle. Rém aranyos, ahogy az ujjamról lecuppogta az almát, majd a pitetésztát. Végül a tányérra is szemet vetett, a rajta maradt két szelet nagy vonzerőt jelentett számára.
